Gyerekkoromban apám orvosi táskáját vittem, ha megengedte, hogy vele menjek a betegeihez. Akkor még berepülő pilóta akartam lenni, vagy orvos. Orvos lettem. Ugyan azon az egyetemen avattak orvossá, mint őt.
Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben kezdtem el dolgozni. A hatalmas park az ódon falak 15 éven keresztül velem voltak, egészen az intézet bezárásáig. Közben pszichiáter lettem, majd analitikusan orientált pszichoterapeuta. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a munkám sok örömet, kihívást, és sikerélményt nyújt a számomra. Előfordul, hogy a pácienseim élet útja, aktuális helyzete rávilágít saját gondjaimra, így nemcsak segítek másokon, hanem én is tanulok tőlük. A pácienseimmel való rendszeres találkozás, a hely, ahová el lehet jönni, ahol a problémáktól meg lehet szabadulni biztonságot ad számukra. Bizalom, szimpátia, empátia, nyitottság, őszinteség kell ahhoz, hogy a munkámat jól végezzem. A gyermekeim nevelésében is követendőnek tekintem a fentieket. 3 iskoláskorú gyermekem van. Életem során, a világ sok különleges országába eljutottam, Amerikában és Japánban egy-egy évet töltöttem. Bostonban a Harvard egyetem rezidense lehettem, sok érdekes tapasztalatot gyűjtöttem az ottani egyetemi oktatásról, és betegellátásról. Japánban pedig az emberi kapcsolatokról, gyermeknevelésről, a kulturális különbségekről szereztem ismereteket.
Jelenleg magánorvosként dolgozom. A nők lélektana, a női hormonokkal összefüggő pszichés problémák kiemelten érdekelnek. Az utóbbi időkben a serdülőkori zavarok, és azok gyógyítása is érdeklődésem fókuszába kerültek.